A Richter Gedeon Nyrt. első, egyetemisták számára szervezett ötletmaraton versenyét a Merlin Communications szakmai közreműködésével karöltve valósította meg a magyar gyógyszergyártó vállalat.

A megmérettetés keretein belül kreatív gondolkodású és széles körű ismeretekkel rendelkező fiatalok találkozhattak választott egyetemüktől vagy szakirányuktól függetlenül annak érdekében, hogy közösen kutassák a megoldást egy adott társadalmi problémára.

A szervezőknek a több hónapos komoly munka eredményeképpen egy olyan programot sikerült összeállítaniuk a hazai alap- és mesterszakos hallgatók számára, melyen fiatal tudós mentorok közreműködésével fejleszthették együttműködési képességüket, kapcsolatokat építhettek, nem utolsó sorban pedig próbára tehették tudásukat, rátermettségüket is.

A csapatoknak mentoraik segítsége mellett egy olyan megoldással kellett előállniuk, amely a társadalom egészségi állapotának javítását, valamint az egészségügyi ellátórendszer hatékony működésének előmozdítását támogatja a lakosság egészségtudatosságának növelésén keresztül. A szervezők olyan megvalósítható projektek kidolgozását várták a résztvevőktől, amelyek a fenti célokat segítő, támogató eszközöket hatékonyan és relevánsan kombinálják a betegedukáció, a prevenció, valamint a betegkommunikáció területén.

A 24 órás ötletmaratonon kidolgozott, majd prezentáció keretein belül bemutatott projektötleteket Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, Polgár Judit nemzetközi sakknagymester és Dr. Gonda Imre, a Richter Gedeon Nyrt. Jogi és szellemitulajdon-védelmi főosztályvezetője által alkotott zsűri bírálta el.

A győztes csapat tagjai az élménydús és inspiratív közös élményeken, valamint a kiváló kapcsolatteremtési lehetőségeken túl fejenként 200. 000 forint értékű díjazásban is részesültek.