Motiváció hiánya, hosszú előjegyzési lista és a diagnózistól való félelem. Szakértők szerint ezek a leggyakoribb okai annak, miért vesznek részt még mindig kevesen a szükséges szűrővizsgálatokon. Pedig a betegségek időben való diagnosztizálása a kezelést és a gyógyulást is nagyban elősegítheti. A Richter Gedeon Nyrt. kilenc éve indította el az Egészségváros programsorozatot, melynek lebonyolításában és kommunikációjában kezdetek óta a Merlin Communications a cég kiemelt partnere.

9 év, mintegy 60 helyszín, közel 130 ezer szűrés és több, mint 230 millió forintos adomány. Csak néhány szám, ami a Richter Egészségváros programot jellemzi. A kezdeményezés mottója: “Egészség ezreknek, milliók a kórházaknak”. A program keretében egy helyen, egyszerre több szűrésen, tanácsadáson és előadáson is ingyenesen részt vehetnek a lakosok. Minden aktivitásukért adománypontot kapnak, az így összegyűlt összeg pedig hozzáadódik a Richter által minden alkalommal felajánlott 2 milliós alap adományhoz.

Tavasszal négy helyszínen járt a Richter Egészségváros. A budapesti, hatvani, komlói és kazincbarcikai rendezvényen is nagy volt az érdeklődés. Ősszel újabb három városban folytatódik az ingyenes, egészségtudatosságra nevelő program. Szeptember 16-án Gyulán egész nap igen lelkesen vettek részt a helyiek a szűréseken, előadásokon. Aktivitásuknak köszönhetően több, mint 5,366 millió forintnyi adomány gyűlt össze, melyet gyermeke kezelését segítő eszközök beszerzésére költ majd a Békés Megyei Központi Kórház. A hónap végén, szeptember 30-án Bonyhádon , október 7-én pedig Balassagyarmaton várjuk az egészségükért és kórházukért tenni vágyókat